20. Sárkányszárny

Mex reggel úgy döntött, megkeresi Alfonzot.

Tudta, hogy valahol megtalálja, ha azzal a céllal indul, hogy beszéljen vele. Ezt már megtanulta. A Szívdobbantókat nem megbeszélt helyeken és időpontokban lehet fellelni, egyszerűen addig kell menni, amíg beléjük nem botlik az ember. A közben eltelt idő pedig pont elég a mondanivaló tisztázására.

Mexnek, míg sétált, többször is mosolyogni támadt kedve. A farkas szabad. A rács, amiről azt hitte, távol tartja a szörnyetegeket, valójában a valódi világtól és a sárkányától tartotta távol. Ujjaiban még mindig érezte a sárkány finom bőrének melegét. Mintha akkor és ott minden sejtje hirtelen, egyszerre kezdett volna emlékezni. Mámorító érzés volt.

Amikor elindult, megszokásból fejébe készült húzta a kapucnit. Megállt, félbehagyta a mozdulatot és leemelte a fejéről a fekete pajzsot.

Alfonz az utca túloldalán, egy padon ült és felé intett.

Mex leült mellé.

-       Egyre jobban olvasol a sorok között – mondta elismerően, köszönés helyett.

Mex büszkén a szemébe nézett. Alfonz nézte a szabad farkast és egy pár másodpercre, mintha nem a fiút látta volna, mintha máshol és mással lenne. Valamikor régen, egy valaha létezett másik világban.

Összeszedte magát és folytatta.

-       Már látod, mitől védett meg az Yzefron.

-       Miért nem mondja ezt el senki így? – kérdezte Mex némi felelősségre vonással a hangjában.

-       Ezt nem lehet elmondani. Erre mindenkinek magának kell rájönnie – mondta az öreg szelíden.

-       De az a fiú, ott az arénában… - ellenkezett Mex. – Sosem láttam még hasonlót. Ennek nem szabadott volna megtörténnie – Az a szegény ördög a szemem láttára halt meg.

-       Neki is voltak jelei, amiket nem látott. Elhitte, hogy csak a harc a túlélés záloga. Elhitte, hogy ha öl, megmenekül. Elfelejtette a sárkányát. Nem ismerte fel. Pedig az nem támadott, de mint minden mészárlás, az övé sem tett különbséget a valódi ellenség és az ártatlanok között. Ha láttad volna az egész harcot, láthattad volna, hogy a sárkány nem akarta bántani. Próbált a közelébe kerülni, hogy megmentse. Ha a gyilkolás démona egyszer elszabadul, nem válogat.

-       Én is eltűnhettem volna, mint ő. Nyoma sem maradt – mondta Mex maga elé nézve.

-       Nagyon sokan tűntek el, Mex. Nagyon sokan. Valakinek emlékezni kell rájuk, valakinek emlékeztetni kell rájuk. A fájdalom is emlékeztet. A maga szörnyű módján, mégiscsak élteti azokat, akik hiányoznak. Az Yzefrontól kisüt a nap. Először simogat, aztán éget, még az emlékét is elégeti a hiányzó embereknek. 

Mindketten némán ültek egy darabig. Mex sosem gondolta, hogy az egyszerű napok mögött van bármi is, ami azokon túlmutat. Most meg hetek óta egy olyan világ mutatott neki egyre többet magából, ami láthatatlanul mindig ott volt mindenben. Alfonz, mintha megint valahol máshol és máskor járt volna fejben.

-       Alfonz, gondolkozott már azon, hogy nincsenek elegen? – kérdezte a fiú.

-       Hogy érted?

-       Hogy nincsenek elegen, maguk, Szívdobbantók. Szerintem össze kéne fogniuk valakivel. –

-       Kire gondolsz, fiam? Aki már egyszer ráérzett az Yzefron mámorára, nem lép önként közénk. Emberöltőnként pedig nem sokra megyünk egy-egy megmentett, új jelölttel. Az emberek pedig gyakran belekeserednek a saját életükbe. És tudod mit? Igazuk van. Az a baj, hogy igazuk van.

-       Hogyan? – csodálkozott Mex.

-       Ahogy mondom, igazuk van. A megkeseredett embernél pontosabban senki nem látja a világot. Reálisan mérik fel az esélyeiket, pontosan látják egy helyzet fájdalmát, a fájdalom súlyát.

-       De hiszen… - Mex egy szót sem értett. – Ha nekik van igazuk, akkor mi a fenét akarnak a Szívdobbantók? Mi értelme ennek az egésznek?

-       Tudod, fiú, a szív dobbanásáért nem az igazság tesz a legtöbbet, sem a valóság. Ahhoz, hogy egy szív másoknak hallható módon is megdobbanjon, hogy több szív egyszerre dobbanjon, a realitásnál sokkal több kell. Nézz csak körül! Akik csak abban élnek, amit látnak, szerinted boldogok? Akiknek mindig igazuk van, szerinted elégedettek? Minden szívdobbanás a képzelet, a fantázia világából merít erőt. Erre képtelen a keserű ember. Ő beéri a valósággal. Ez egy ördögi kör számára. Szinte lehetetlen vele bármit is kezdeni, mert mint ahogy mondtam, igaza van.

Mex nem tudott mit hozzáfűzni.

-       Holnap Aisa elvisz egy helyre, ahol egy nagyon befolyásos, igazán megkeseredett emberrel találkozhatsz. Ismerd meg őt is. Ismerj meg minél többféle embert. Csak akkor értheted meg őket, ha van róluk tapasztalatod. A másodkézből szerzett információ, akármilyen pontos, már átment valakinek a szűrőjén.

Mindketten felálltak. Alfonz most először kezet nyújtott Mexnek. A fiú újra látta a tetoválást a tenyerén.

Tudom – villant be Mex agyába a felismerés. Farkasszemet néztek egy udvariatlanul hosszú pillanatig.

Alfonz hirtelen zavarba jött és elkapta a kezét. Sietve távozott.

Mex szíve összeszorult a döbbenettől. Édesanyja sárkányszárnya, milliószor látta gyerekkorában. Ez volt a férfi tenyerén is.

Alfonz és Mex anyja ugyanazt a tetoválást viselték.