Az Uralkodó haja egy árnyalattal sötétebb kék volt, mint az Uralkodónőé.
Szürke és fekete vonalak tekeregtek hosszú tincseiben, pont, mintha a megvadult
tenger hullámai csapkodnának az arca körül. Mex nem félt tőle, viszont
tisztelte az erőt és a tudást, amit sugárzott.
Fotó forrása: Rozalinda Pose
A hely, ahol találta magát rögtön elalvás után, olyan volt, mint egy
barlang. A falakon kristályok verték vissza annak a néhány fáklyának a fényét,
ami a barlang öt sarkában égett. A teremnek csillag alakja volt, fejük felett
hatalmas kupolával.
Az Uralkodópárt mintha viaszból formázták volna meg. A bőrük tompa és
matt volt, mintha saját maguknak öltöztek volna egy farsangi bálon.
- Mutasd a tenyered! – parancsolta a fiúnak.
Mex vigyázban állt, kitárta és felé emelte a tenyerét. Tiszta volt és
erős, akár a tekintete. Mintha kisiskolás lett volna újra, olyan valószínűtlen
volt a helyzet. Az Uralkodó alig láthatóan elmosolyodott. Mex nem értette,
miért, de nem kérdezett semmit. Az iménti mosolyt talán a gúny hívta életre,
minden esetre egy rövid másodpercen belül nyoma sem maradt a férfi arcán. Újra
szigorú lett és távoli.
- Az, hogy találkozhatsz velem, már önmagában is érdem. Kevesen jutnak a
színem elé.
Várt néhány másodpercig, hogy szavai tényleg eljussanak a fiú tudatáig.
- Ez még azonban semmi.
Mex érezte a hatalmat, ami az Uralkodóból áradt, olyan érzés volt, mintha
egy jeges barlang bejáratánál állt volna. Hömpölygött felőle valami fekete
fagy, megállíthatatlanul.
- Az életed a tenyeredben van. A szíved vonala újra jól látható, de még
jobban látsz az eszeddel. Úgy nézel a világra, mint a ragadózók. Az életvonalad
rövid, lehet, hogy most megmenekülsz, de ez csak egy kis előnyt ad neked. A
sorsod elől nincs menekvés. Csak egy szereplő vagy egy nagy sakkmester
tábláján. Egy feláldozható, lecserélhető, jelentéktelen fiú. A tenyered nem
hazudik. Ne gondolj többet magadról, mint amire születtél. Nem te vagy, akire
vártunk.
Az Uralkodó minden érzelemtől mentesen nézte még egy pár másodpercig a
fiút, majd lassan megfordult és elindult. Elmondott mindent, amit el akart
mondani.
Az Uralkodónő maradt, nem tűnt sem szomorúnak, sem bátorítónak, mint az
eddigi próbák alkalmával. Mintha csak tudás, és kíváncsiság lett volna az
arcán.
Mex először csalódottságot érzett. Tényleg az életéért vívott küzdelem
után ennyi a jutalma? A szerencsés középszerűség vár rá az életben. A csalódottságot
aztán az üresség váltotta fel. Valami új, de a régi életéből ismerős érzés, a
minden mindegy hangulata, ami évekig tartotta fogságban az életét. Az Uralkodó
alig tett meg pár lépést, mikorra megszégyenített lelkében a düh kezdte járni
vad táncát. Meg tudta volna ölni ezt a bölcs szörnyeteget. Érezte, hogy a harag
a nyakán keresztül zubog fel az agyába, hogy ott elborítson mindent. Keze
ökölbe szorult, lassan kifújta a levegőt, pupillái apró pici pontok lettek.
Az Uralkodó még arra sem méltatta, hogy féljen tőle. A szavai és a tény,
hogy védtelen hátát mutatva, semmibe véve a fiút, komótosan távolodott,
megalázta őt. Eddig olyan harcokba csöppent, amikről ő döntött, hogy megvédi-e
magát, hogy egyáltalán kiáll-e önmagáért.
Megalázták. Most még annyi figyelmet sem kapott, mint egy eltaposnivaló
préda.
Leszegte a fejét.
És akkor hirtelen meglátta, hogy egy tükrön áll. Meglátta ökölbe
szorított kezeit, homlokába hulló tincseit és saját dühös szemeit. Ez mintha
hideg zuhanyként hatott volna.
Mintha valaki csettintett volna ebben a hipnotikus állapotban, amitől
magához tért.
Mex váratlanul, jóízűen és hangosan elnevette magát.
- Egy nagy francot.
Senki sem kérdezett ugyan vissza, de a csend tolmácsolta az Uralkodó
döbbenetét. Mex izmai ellazultak, testtartása nem emlékeztetett többé az iménti
feszes merevségre.
- Baromság ez az egész.
Az Uralkodó megállt. Nem fordult meg, de a jobb válla fölött
visszasandított a fiúra.
- A tenyeremben lévő vonalak szerint már rég halottnak kéne lennem. Ez egy
gigantikus marhaság. Teszek a vonalakra, meg a hókuszpókuszra. Én irányítom az
életem. Ha már idáig eljutottam, nem fog ezzel a baromsággal megállítani.
Mex hangja elszánt volt és őszinte. A dühe elszállt, az életkedve
visszatért, a félelem messziről elkerülte.
- Hamarabb kellett volna ijesztgetni. Most már nem érdekel. Én döntök a
sorsom felől – tette hozzá komolyan és határozottan. – Én már döntöttem.
A férfi hajából eltűntek a sötét hullámok, mintha a szél, ami a víz
felszínét felkorbácsolta, csendes lenne újra.
- Jegyezd meg jól, amit most mondtál, Mex. Ezekre a szavakra még szükséged
lesz az életben - mondta az Uralkodó.
Ezzel határozott lépésekkel elindult kifelé a barlangból.
Mex a tükörben még látta, hogy a férfi szája halvány, de elégedett
mosolyra húzódik.
Ezek szerint kiállta a harmadik, az utolsó próbát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése