13. Mex exe

Mex szerette volna a múlt éjszakát elfelejteni úgy, ahogy van, de nem tudta. Pontosan emlékezett minden apró részletére. „Öleld magadhoz!” – visszhangzott újra és újra a kék hajú nő kétségbeesett hangja. Ölelés. A szóra melegség járta át és bizsergető emlékek támadták meg tompa szívét. Tei, a lány, akit mindennél jobban szeretett. Tei, a lány, aki nyomorult élete utolsó tiszta szobájába trappolt be mocskos, sáros bakancsban, és gondosan mindenre rátaposott, ami még törhetett. Pedig már nem sok ilyen volt Mex életében. Ami a szülei elvesztésével maradt, az már csak egy kis koszos vityilló volt egy hajdani kastély helyén.

Fotó forása: Sarkadi-Szabó Emese

Valami ösztön azt súgta, látnia kell a lányt. Nem is tudta, miért. Pontosan tudta, hová kell mennie. Csukott szemmel is eltalált volna hozzá. Tei pár évvel idősebb volt Mexnél, pincérnőként dolgozott, és már évek óta egy kis lakást bérelt a folyóparton. Mexnek esze ágában sem volt dogozni még. Szülei halálkor nagyihoz költözött, a lakásukat eladták és Mex egy hamisított aláírással elintézte, hogy gond nélkül hozzáférhessen Nagyi számlájához, aki tizennyolc éves koráig a gyámja és így öröksége kezelője volt. A suli, ahová járt teljesen hidegen hagyta. Nemhogy a továbbtanulásra, de a továbbélésre sem igazán voltak tervei. Tei volt az utolsó normális, az egyetlen szép az életében.  Aztán eltűnt ő is. Úgy látszik, vannak emberek, akiktől csak elvesz az élet.

Miközben sétált, ezer emlék csapódott be a semmiből, Alattomosan jöttek, mint a szőnyegbombázásra kiképzett gépek lelketlen, parancsra cselekvő pilótái, akik lőttek mindent, amit láttak. A hajnalok, amiknek mindketten a szerelmesei voltak. Egy csésze kávéval a kezükben hányszor várták a napfelkeltét, csak hogy lássák a pillanatot, amikor a nap elkezdődik és hányszor bújtak vissza az ágyba, hogy aztán egymás karjaiban aludjanak még egy pár órát. A lány bőrének illata, a lenyugvó légzése, a reggeli kávé íze… Mellette néha még mintha a jövő is érdekelte volna.

Most, hogy az Yzefron fogyott a szervezetéből, kutyául fájt mindez. Összeszorult a mellkasa.

Tei távol tartotta magát az Yzefrontól. Ő a vitaminokban hitt. Mex ezen mindig rettenetesen jól szórakozott vagy bosszankodott. Mikor melyik.

Teinek volt egy szekrénye a konyhában, ami tele volt különféle vitaminokkal. Kényszeres pontossággal tartotta számon a kis tégelyek tartalmát, amiről a szekrény ajtaján, egy papíron naprakész leltárt vezetett. Megvolt a rendszere mindenre. Nem típusonként tartotta őket, hanem évszakonként cserélte az első sorban lévőket, hogy a szezonnak megfelelő vitaminok mindig szem előtt legyenek. Ezen felül volt egy napi lebontása is, de az már olyan bonyolult volt, hogy Tein kívül senki nem értett egy szót sem belőle. A főzés nem volt erőssége. Azt vallotta, az alapanyagok már semmiben nem hasonlítanak a régiekhez, a vitaminok az egészség zálogai.

Mex valóban sosem látta, hogy a kis pirulákon kívül bármi normális kaja érdekelte volna Teit. Evett persze, de rettenetesen válogatós volt. Mex szeretett akár egy kihűlt pizzát elnyammogni a tévé előtt, imádta a fánkokat és a gyorskaját. Tei furcsa vitaminmániájától anno falra mászott, most inkább mosolyt csalt az arcára ez az emlék.

Amikot Tei és Borz összejöttek, minden megváltozott. Számtalan szakításaik egyike volt épp soron, de Mex már nem vette halálosan komolyan ezeket az intermezzókat. Temperamentumosak voltak mindketten, már-már úgy gondolta, ezek a kis jelenetek is részei az élet nagy játékának. Ez alkalommal azonban Tei elszánt volt, és a szokásos két nap után sem volt hajlandó Mexszel találkozni. A legfurcsább az volt, hogy Borz, Tei legjobb barátja sem mutatkozott.

Ezekben a napokban, azonban Borz fel sem vette a telefont. Mex persze nem kapcsolta össze a két dolgot. Tei és Borz nem barátkoztak össze, épphogy köszöntek egymásnak, ha találkoztak. Borz az az igazi jófiú volt. Rendes család, jó iskolai eredmények, átlagos cuccok. Egy dolog érdekelte igazán: a repülés. Még kölyökkorukban együtt találták ki, hogy pilóták lesznek, mert az rém menő és imádják a csajok az egyenruhát. Az egyetlen különbség csak az volt kettejük között, hogy Borz komolyan is vette a régi álmot, és mint valami pitbull, nem eresztette. Mex meg el sem ment az alkalmasságira, és életében először maró irigységet érzett, amikor megtudta, Borznak sikerült. Próbálta elviccelni, de akkor és ott, valami megváltozott kettejük viszonyában. Már nem ugyanahhoz a kaszthoz tartoztak. Egy nyomorult alkalmassági vizsga, még hol volt Borz a nőket vonzó egyenruhától, meg a világjárástól, és mégis, elkezdtek rá másképp nézni a csajok. Persze a nagy semmire egyelőre, de mégis.

Egy parkban látta meg őket. Teivel való szakításának a harmadik napján. Csak ölelkezve álltak egy fa alatt. Nem mozdultak. Esni kezdett, de ezek ketten nem mozdultak. Álltak és nem eresztették egymást. Mex is elázott aznap. A döbbenet a járdája szögezte, az zápor eláztatta, az Yzefron pedig megmentette. Megint.

Közben odaért a lány lakásához. Egy darabig fülelt, de nem hallott semmit. Ezek szerint nem voltak otthon. Lenyomta a kilincset. Meglepetésére az ajtó kinyílt. A kis lakásban meglepő rend volt. Hatalmas csokor mezei virág állt az asztalon. Tei átszaladhatott valamiért a szomszéd lányhoz. Mex mindig kérte, ezekre az időkre se hagyja a lakást tárva-nyitva, mert sosem csak a tervezett öt percig volt oda. Most jól jött a lány lazasága. Alig ismert rá a helyre. Óvatosan végigsimította a kanapé támláját. Kinézett az ablakon, ahol ugyanaz a látvány fogadta, mint amire emlékezett. Lassan, óvatosan mozgott, mint egy tolvaj, aki még nem tudja, mit is vigyen magával. A lakás tele volt képekkel, amiken Tei és Borz mosolyogtak, csókolóztak, ölelkeztek, bolondoztak. Csak annyit látott belőlük, amennyit muszáj volt. Nem bírta alaposan szemügyre venni őket.

Benyitott a hűtőbe is, csak úgy megszokásból. Mindig ezt tette anno, amikor itt lakott. Valahogy rendezte a gondolatait, miközben a többnyire üres hűtőszekrényt bámulta. A hűtő tele volt válogatott finomságokkal, gyümölcsökkel. A polcon szakácskönyvek sorakoztak. Mex alig hitt a szemének. Kinyitotta Tei vitaminos szekrényét. Edények, bögrék és konzervek sorakoztak a műanyag dobozok helyén. Sehol egy nyomorult tégely. Semmi.

A konyhapulton pizzás doboz, még három szelet pizzával.

Mex úgy érezte, átverték. Ez a nagy átváltozás neki járt volna, nem Borznak. Milyen rohadtul igazságtalan az élet! Milyen rohadtul igazságtalan!