Sylvia

Szeretem a ráncaimat. Magamra nézek és tudom, hogy a derű szántott barázdákat a szám köré. Ha a keserűség tette volna ugyanezt, nem értem volna meg, hogy megöregedjek.

Fotó forrása: Töttös Márk

10. Milyen egy igazi Szívdobbantó?

Mex nézte a lányt, akinek az utolsó szavaknál valami megváltozott a hangjában. A pályaudvar felé fordult, szeme a siető embereket pásztázta, majd visszanézett Aisára, akinek a tekintete nem hagyta el a célpontját, Mex szemeit. Ugyanolyan komoly volt, mint eddig.

-       Mit kell tennem? – kérdezte. Nem adta jelét semmiféle győzelmi mámornak, hogy az első csatát megnyerte. Magabiztosság volt a hangjában és tisztelet. Ez a tisztelet meglepte Mexet. Az emberek általában imádták, ha egy kicsit is, de a másik fölé kerekedhetnek. Ez a lány felől jövő tisztelet őszintén meglepő volt.

-       Mex, mutatok neked valakit. Csak úgy találomra. Fogalmazd, mit látsz, ha ránézel!

-       Ennyi?

-       Igen, most csak ennyi – mosolyodott el Aisa.

A lány körülnézett.

-       A sorban áll egy középkorú nő. Nehezen jár, kezében szatyrok, és egy kis kerekes szatyrot is húz maga után. Te kit látsz?

Fotó forrása: Töttös Márk

-       Egy vén szatyrot - szaladt ki Mex száján. Kicsit el is röhögte magát.

-       Ennyi?

-       Ha egy ilyen embert látok, mindig arra gondolok, hogy mennyire nyomorúságos dolog megöregedni – tette hozzá a fiú őszintén.

Aisa halványan elmosolyodott.

-       Rendben. Az a nő egy igazi Szívdobbantó, a legjobb, akit ismerek, Szilvia. Nagyon melléfogtál. Látom, szereted leegyszerűsíteni a világot.

-       Nem sok tisztánlátás maradt a tarsolyodban. Rengeteg munka vár ránk. Jól eltompítottad az ösztöneidet és a megfigyelőképességedet azzal a sok cuccal, amit beszedtél, meg azzal a sok baromsággal, amit a monitorokról rád öntöttek. Amíg újra találkozunk, figyeld az embereket és nevezd meg, csak magadnak, hogy mit érzel a közelükben.– felelte Aisa.

-       Ez talán menni fog. – viccelődött a fiú.

-       És még valami. Az álmok segítenek dönteni. Csak figyeld őket! Most hogy nem szedsz Yzefront, egyszerűbb lesz. Figyeld az álmaidat! Újholdra tudni fogod, mit kell tenned.

9. Maradj kíváncsi és túlélsz!

Mex nem tudta, mit is válaszoljon. Megdöbbent, az tény. Nem erre a lányra számított. Furcsa egy csaj ez – gondolta, de nem akarta megkönnyíteni Aisa dolgát. Kínlódjon csak ő is, végül is ha valaki itt önakaratán kívül lett része ennek a baromságnak, az Mex és nem ez a fura kiscsaj.

Fotó forrása: Sarkadi-Szabó Emese

Aisa sokáig nem szólalt meg. Mex sem erőltette a beszélgetést. Az utcasarok, ahol a lány játszott, úgy húszpercnyi sétára volt a pályaudvartól. Aisa nem beszélt, a fiú számára mégis egyértelmű volt, hogy merre tartanak. Némán, de összehangoltan haladtak a vonatok felé. Amikor odaértek, Aisa keresett egy napos padot és leült. Mex mellé telepedett, és felhúzta a kapucniját. „Na lássuk, milyen egy rém ciki dumálás a semmiről.” - gondolta és flegmán a vonatokat borító monitoróriásokról a lányra nézett. Aisa egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki zavarban van. Most teljesen katonás volt, mintha valami parancsot teljesítene, nem vette magára Mex nemtörődömségét.

-        Ma semmi más dolgod nem lesz, mint egy embert alaposan megnézni és elmondani, hogy mit látsz - mondta Aisa komolyan. – Szeretném tudni, pontosan honnan is kell kezdenünk.

-       Ez komoly?  - kérdezte Mex gúnyosan. – Ezért kár volt ez az egész felhajtás.

-       Igen, komoly – szögezte le Aisa és Mex beszólását egyszerűen elengedte a füle mellett.

Mex flegmán felnevetett és hátradőlt.

-       Hát, kislány, ennél azért már biztosan volt érdekesebb munkád is… - mondta szinte csak magának és kinyújtózott.

-       Rendben, akkor viszont szedd össze magad! Nem vagyunk haverok, nem is leszünk. Alfonz kiváló emberismerő és különleges tehetségű Szívdobbantó. Ha ő valamiért lát benned fantáziát, akkor én azt tiszteletben tartom. Nem tudom, mi oka lehetett, hogy egy ilyen beképzelt, flegma kölyköt megmentett, de rendben. Reméljük, nem most hozta meg élete első rossz döntését. Csak a te időd véges. Én – hangja csípett és kivárt - ráérek.

-       Hogy érted, hogy véges az időm? – förmedt rá Mex.

-       Úgy, ahogy mondom. Ha nem leszel képes hallatni a hangodat, a Hüllő, a következő telihold idején újra szólítani fog, de akkor már nem lesz miről tárgyalni. Az utolsó dobbanás egyszer, egyetlen egyszer téma. Arról lecsúsztál. Már nem akar semmit tőled, nem ad semmit cserébe, csak el fog pusztítani. Ha kicsit is kegyes hozzád, akkor álmodban teszi. Felvetted a gyűrűt, ezzel csupán egy kis időt nyertél. Ha nem működsz velem együtt, csak egy szánalmas préda leszel, akiről már akkor megfeledkezik, amikor beszippantja. A gyűrű az ujjadon egy esély, amit kaptál, de senkit nem lehet megmenteni akarata ellenére. Alfonz a legtöbbet adta, amit adhatott: egy lehetőséget és egy kis időt, hogy a kezedbe vehesd az életed. Most két világ közt vagy. A Hüllő nem bánthatott akkor és ott. Ennyi.

-       Teszek magasról az egészre – válaszolta Mex flegmán-

-       A nem döntés is döntés. 

Mex nem válaszolt. Farkasszemet nézett a lánnyal. Hosszan nézték egymást, mint a támadásra készülő vadállatok.

-       A végzeted mindig csak előre visz. Sosem visszafelé Mex. Vagy küzdesz, vagy elbuksz, de nincs ácsorgás. Az élet nem tűri a pocsolyát. Nem látom benned azt, amit Alfonz, de remélem, hogy akarsz  küzdeni. Mindenki képes küzdeni, de nem mindenki akar. A kérdés csak annyi, hogy akarsz-e. Nekem az a dolgom, hogy melletted legyek, neked az, hogy dönts.

-       Ugyan már!- nevetett fel Mex. – Sosem volt lehetőségem dönteni!

-       Most van – jelentette ki a lány.

-       Oké, tegyük fel, hogy beveszem ezt a marhaságot az újholdról, meg a lejáró időmről. Mi a másik lehetőség? Mi van, ha élni akarok?  – kérdezte a fiú.

-       Rendben – mondta Aisa hangjában némi megkönnyebbüléssel.

-       Ne örülj, csak kíváncsi vagyok.

-       Ha a következő teliholdig képes vagy megtalálni a módját annak, hogy elmond a történetedet, akkor megmenekülsz. Ha akár egyetlen emberi szív is megdobban a történeted hallatán, élsz tovább.

Aisa

Mindenki képes megküzdeni az életéért, de nem mindenki akar. 

Fotó forrása: Sarkadi-Szabó Emese 

8. Nem bukkant fel, csak ott volt mindig

Mex a körülményekhez képest jókedvűen ébredt. Fogalma sem volt, hogy hogyan keresse meg Aisát, de úgy döntött, ő nem fog utána rohangálni. Ha a lány akar tőle valamit, hát biztosan megtalálja.

A tegnapi ruhakupacra nézett és eldöntötte, hogy ha látja valaki, ha nem, nem csinál bolondot magából. Farmert, kék tornacipőt és fekete kapucnis pólót húzott. Valahogy észrevétlenül csupa olyan ruhára tett szert, amin kapucni volt. Pulcsikkal kezdte, de egy ideje már pólói is mint kapucnisak voltak. Illúzió, de valahogy szeretett elbújni.

Kiviharzott a házból és csak úgy, lófrálni kezdett az utcákon. A délelőtt nagy részét édes semmittevéssel töltötte. Valószínűtlenül jó idő volt, a telet mintha elfújták volna.

Az emberek átnéztek rajta, de ez most egyáltalán nem zavarta. Így, hogy lehetősége sem volt, hogy bárkivel is találkozzon, észrevétlenül órákat töltött azzal, hogy figyelte az arcukat, hallgatta a beszélgetéseiket.

Mivel már elég fáradt volt és nem volt kedve céltalanul tovább csavarogni, úgy döntött, hallgatja kicsit az utcazenét. Combján dobolva szinte automatikusan követte a zene ritmusát. A tavasz igazi kezdetét az első virágokkal egy időben felbukkanó utcazenészek jelezték.

A lány a hegedűvel, aki az utca másik oldalán állt, mintha csak magának játszott volna. Nem mutatott semmilyen érdeklődést sem a hallgatósága, sem az előtte heverő hangszer tokjában gyűlő pénz iránt.  Mex látásból ismerte a lányt. Évek óta fel-felbukkant valamelyik téren, aluljáróban vagy utcasarkon.

Többnyire ismert slágereket játszott, vagy csak improvizált. Úgy tűnt, az egészet mintha csak a saját szórakoztatására tette volna. Halk volt, finom és érzéki, ugyanakkor volt benne valami elképesztően fegyelmezett. A hangszer hangja lágy volt és álmodozó, a zenész keze viszont erős, inas. A haja szőke, rasztás, színes gyöngyökkel dekorálva, a ruhája ellenben klasszikusan elegáns. Csinos volt, nőies, hippis és ugyanakkor furcsa mód katonás.

Az utcazenész köré pont olyan szabálytalan hallgatóság gyülekezett, mint amilyen ő maga. Egy fiatal szerelmespár, egy elegáns öreg hölgy, egy részeg hajléktalan férfi, aki negyven éves is lehetne, meg hetven is, és egy öltönyös férfi, aki sötét napszemüveget viselt, és hátul összefűzött kezében kis fekete táskát tartott. Ez a szedett-vedett hallgatóság szótlanul hallgatta a zenészt, más járókelők viszont mintha észre sem vették volna. Jóformán nekimentek, jó hogy keresztül nem estek rajta.

Mex tekintete a zenész mögötti monitoroszlopra vándorolt. Boldog, mosolygós gyermek arca nézett vissza rá a jól ismert reklámból. Boldog életre születtem – mondta épp nevetve. Ez csak a szokásos Yzefron reklámok egyike lehet, állapította meg Mex. 

Ismerte a szlogent már rég, gyerekkorából emlékezett rá, a gyerek arca viszont évről-évre cserélődött. Egy dolog viszont nem változott, a kölyök felszabadult, boldog mosolya. Őt követte egy másik mosoly, ezúttal egy szabályos arcú, tiszta kék szemű, ősz férfié. Csak a szépre emlékezem – mondta. Ez a mondat is köztudott volt, amit időről-időre új idős arcok hirdettek.  

A rövid reklámot a Híradó követte. A hegyi embereknél megint állt a bál. Zavaros egy népség, jobb tőlük távol maradni. Efelől Mexnek sem voltak kétségei. Már az arcukon látszott a vadság, mintha születésük percétől be lettek volna oltva a civilizáció ellen. Barbárok voltak egytől-egyig, a városi életre tökéletesen alkalmatlan ösztönlények. Csak a parancsot értették, az erőt. A gazdagabbak eljöhettek ugyan a városba, de üzletfeleiken kívül senki nem látta őket szívesen. A pénz viszont akkor is pénz, ha a hegyi ember zsebéből való. A többség azonban csóró ösztönlény volt, akiknek vad vonásai messziről felismerhetőek voltak. Akinek egy csepp esze is volt, elkerülte őket. A Híradó – ha éppen hírrel nem szolgálhatott felőlük - gyakran közölt egyszerű statisztikákat, tényeket róluk, amiket hallva minden épeszű városlakó felismerte, nem valók ezek ide, csak a bajt hozzák rájuk. Bár még sosem találkozott eggyel sem, Mex nem értette, ha egy népség ennyire kártékony, miért nem vették még körbe a várost egy masszív kerítéssel, és akkor le lenne az egész bagázsról a gond.

Fotó forrása: Pixabay

Mex a mellette álló nő újságába pillantott, ahol újabb mosollyal találkozott, ezúttal egy egész oldalas hirdetés köszönt vissza rá. Ne csak keresd a boldogságot! Tegyél is érte! – vallotta egy egyenruhában feszítő, ujját az olvasó felé mutató, jóképű, tökéletes fogsorú katona, aki mögött homályosan egy háborús kép volt látható. Sokat cikkeztek egy időben a háborús övezetekből hazatérő katonák lelki sérüléseiről és az újrakezdési esélyeikről. A képen látható férfi története azért is hiresült el, mert csodával határos módon élt túl egy túszdrámát. Fél évig senki sem tudta, merre lehet, és amikor csont soványan, beesett szemekkel előkerült, zavaros történetéből csak annyi volt egyértelmű, hogy láncon fogva tartották egy szűk, sötét cellában.

Eddig fel sem tűnt, mennyi Yzefron hirdetésbe lehet belefutni – gondolta Mex. Össze sem tudná számolni, élete során őt magát is hányszor mentette meg a boldogság gyógyszere. Nem sokkal azután hogy elveszítette a szüleit, kapott a szer gyerekeknek kifejlesztett változatából. Általában elég pár nap, de állítólag őt annyira megviselte a veszteség, hogy hónapokig kellett szednie. Szerencsére alig emlékszik bármilyen érzésre azokból a napokból. Aztán apróbb bánatok kezelésénél is bevált a cucc. Amikor pedig szerelme, Tei elhagyta és összeállt a legjobb barátjával, Borzzal, beszerezte az előírt dózis kétszeresét és örömmel vette észre, a fájdalom nem hogy elmúlt, de szinte ki sem alakult. Nem volt rá ideje. Ennek már fél éve.

Míg gondolatban elkalandozott, észre sem vette, hogy a zene abbamaradt, a lány eltűnt, hallgatóságát pedig elnyelte az utca forgataga. Épp indulni készült, amikor egy határozott kéz megérintette a vállát. Megfordult és az utcazenész lánnyal találta szembe magát, aki határozott tekintettel és egy hivatalos kézfogással üdvözölte.

-       Mex?  Aisa vagyok. Gyorsabban megtaláltalak, mint gondoltam.

Fotó forrása: Sarkadi-Szabó Emese