11. Hozhatok valamit a hölgynek?

Ez a találkozó jobban sikerült, mint gondolta. Most, hogy már lassan egy hete a létezésnek ebben a furcsa formájában teltek a napjai, új és új gondolatok törtek utat a tudatába. Ezek a gondolatok olyan távoli és valószínűtlen helyekről érkeztek, hogy szinte lehetetlen lett volna beazonosítani a származási helyüket. Hogy vélt vagy valós helyek voltak ezek, még maga Mex sem tudta. Voltak köztük olyanok, amelyek édesek voltak, mint a méz, mások meg úgy fájtak, mint egy égési sérülés, hirtelen és húsba vágóan pattantak elő a semmiből. Ilyenkor nagyon kellett volna egy kis Yzefron. Mind a belső fájdalom mind az annak csillapítása utáni vágy új volt, vagy legalább is nagyon rég történt hasonló. A lelkét érő legkisebb támadásra Mex rögtön a gyógyszerhez nyúlt hosszú évek óta, de sosem gondolta, hogy ezzel bármi baj lenne. Tény, hogy az Yzefron elhagyásával jó volt ezekeket a nem várt jó érzéseket, főleg az álmokat megtapasztalni, de azért inkább a fájó, nehéz emlékek és a rémálmok voltak többen. Ez rosszabb volt, mint amire emlékezett, vagy mint amire fel volt készülve. A minden mindegy érzése évek óta Mex körül terjengett, mint egy elhagyhatatlan parfüm. Hozzánőtt a lényéhez, mint a kapucnija.

A kíváncsiság és a fájdalom nyári záporként vagy épp hurrikánként mosta el a nemtörődömséget. Néha jól esett a friss eső, néha viszont égető villámok csapkodtak a fiú világa körül. Némelyik olyan közel csapódott be, hogy majd’ belehalt. Valami furcsa harc kezdődött el odabent. A lelke egy csatatérré változott.

Könnyebb volt elviselni mindezt, ha valami konkrét dologra koncentrált.

Mex megpróbálta felidézni a szatyros nőt, akit láttak. Kicsit nehezen járt, egy színes egyrészes ruha volt rajta, hosszú vörösesbarna haja volt, amit hátul a feje tetejére tűzött. Mex megdöbbent. A Szívdobbantókról sem tudott többet az általános sztereotípiáknál. Az is meglepte, hogy Aisa utcazenész. „Biztos ez amolyan hobbi, amikor nem szónokol vagy éppen ír.” Ennél jobb magyarázatot nem talált. AZ is meglepte, hogy Szilvián nyoma sem volt se fehérnek, se feketének. Rumlis megjelenése mégis egységet, harmóniát sugárzott. Ezt az egész bandát amolyan élhetetlen, nem erre a világra való idealista szektaként képzelte el. Eddig.

Mi lenne, ha megkeresné a nőt a pályaudvarról? Megfigyelhetné őt például. „Még jó, hogy senki sem látja, hogy egy szívdöglesztő csaj helyett egy szatyrokat cipelő vén csoroszlyát hajkurászok - vigyorodott el, és a nő keresésére indult.

Nem messze a pénztáraktól megtalálta Szilviát. Úgy látszik, szeret itt lenni. „Szép lehetett valamikor, de most tuti, hogy turkálóból öltözködik – gondolta. A nő hatvanvalahány évesnek tűnt, kevés pénzt költött magára, de tiszta volt és rendezett, festett haja itt-ott ősz szálakat rejtett. Lassan ment, nem volt nehéz követni őt. Sugárzott valamiféle derűt. Mosolygott, de nem vitte túlzásba. Nevetőráncai különös, szinte szép kifejezést adtak az arcának.

Szilvia metróra szállt. Jó pár megállót mentek. Mex egészen jól szórakozott, még sosem követett senkit.

Pár megálló múlva Szilvia leszállt. Mex szokásához híven a monitorokat bámulta a metrón, így majdnem hoppon maradt élete első követési kísérleténél. A folyóparton találták magukat, ahol az elmúlt években rengeteg jobbnál-jobb és drága kávézó nyílt. Mex nem értette, mit keresnek itt. Azt hitte, valami lepukkant piacon fognak kikötni.

Szilvia bement az egyik patinás kávézóba, és helyet foglalt. A pincérek arcára volt írva minden gondolatuk. A többi vendég szinte hivalkodóan elegáns volt. Szilvia kedvesen köszönt, leült egy asztalhoz és cseppet sem foglalkozott a rosszalló pillantásokkal. Pár perc múlva megérkezett egy rettenetesen vékony, szürke kosztümös nő, és leült mellé. Furcsa páros benyomását keltették.

A beszélgetésüket nem hallotta, ahhoz messze volt, de látta, amint Szilvia egy zacskót vesz elő, és átadja. A másik nő kivett belőle egy blézert, és alaposan átnézi a gombokat. Úgy fél órát beszélhettek, de úgy tűnt inkább az elegáns nő beszél, Szilvia meg inkább csak hallgatott, bólogatott, hol együttérzően, hol biztatóan mosolygott. Kezdett az egész unalmas lenni.

Fotó forrása: Töttös Márk

Mex közelebb ment.

-       Kedves tőled, hogy rendbe hoztad. Már épp ki akartam dobni, de aztán eszembe jutott, hogy talán neked kellhet – mondta a nő.

-       Semmiség. Neked jobban áll. Gondoltam megvarrom, rendbe szedem, és elhozom neked.

-       Jól tetted, drágám. Nagyon drága volt, kár lett volna érte – mondta a nő. – Úgyse tudnád sehova felvenni.

Szilvia elnevette magát. Vagy nem vette magára a pikírt megjegyzést vagy tényleg jól szórakozott.

-       Most pedig, bocsáss meg, mennem kell. Pincér, a számlát! – intett a pult felé.

A pincér odajött és azt kérdezte:

-       Egybe számolhatom?

-       Nem, külön – válaszolta a nő. – Csak én megyek, a hölgy még marad.

-       Hozhatok még valamit a hölgynek? – fordult a pincér Szilvia felé. A hölgy szót pimasz nyomatékkal ejtette ki egy halvány mosoly kíséretében.

-       Ugyan! Ne viccelj! – mondta Szilvia kedvesen és figyelmen kívül hagyva a személyére tett pikírt célzást. - A vendégem vagy! – Majd a pincér felé fordult:

-       Fiatalember, van még abból a narancsos csokitortájukból? – kérdezte olyan lelkesen, mint egy gyerek. – Nagyszerű. Akkor a számlával együtt hozzon egyet, kérem!

-       Neked pedig egészségedre! – fordult a barátnő felé.

-       Köszönöm. Rohannom kell – mondta amaz fontoskodva. Megfogta a csészét és a szájához emelte. Komótosan megitta az utolsó kortyot, és váratlanul egyenesen Mex szemébe nézett:

-       Olyan Keserű ez a kávé, mint az életem – mondta és mintha belefeledkezett volna a pillanatba, pár másodpercig Mexen tartotta a szemét.

A fiú megmerevedett. A szomszéd asztalnál ült le erre a pár percre, a láthatatlanság magabiztosságával szemlélte az iménti jelenetet. „Csak nem pont ez a vén boszorkány lát engem?” – döbbent meg, de a nő egyszer csak elkapta a tekintetét, felállt, megigazította a ruháját és elviharzott.

Szilvia hátradőlt a székében, behunyta a szemét és úgy tűnt, már csak a napsütésre figyel. Elővette a tárcáját, a csokitortával érkező számlához borravalót is tett, és távozott. Néhány aprópénz maradt csak a kopott tárcában, de úgy tűnt, az a csokoládé élvezetéből nem vont le semmit.

Mex kijött a kávéházból. A hideg futkosott a hátán az iménti pár másodperctől. Az öreg nő szúrós tekintete, lefelé ívelő mély ráncai, és a mondat, amit, mint egy mérges kígyót kiköpött, még ott tekergett a lába körül.

Az élet keserű. Az élet keserű. Az élet küzdelem a semmiért. Az élet igazságtalan. Az élet egy átverés. Az élet keserű. Az élet keserű. Az élet keserű. Az élet keserű. A hüllőből ömlöttek a gondolatok. Voltak napok, amikor úgy tűnt, mintha a világ minden emberének ugyanakkor pontosan ugyanazt az üzenetet küldte volna. Az élet egyszerűen keserű.

Fotó forrása: Pixabay

Sylvia

Szeretem a ráncaimat. Magamra nézek és tudom, hogy a derű szántott barázdákat a szám köré. Ha a keserűség tette volna ugyanezt, nem értem volna meg, hogy megöregedjek.

Fotó forrása: Töttös Márk

10. Milyen egy igazi Szívdobbantó?

Mex nézte a lányt, akinek az utolsó szavaknál valami megváltozott a hangjában. A pályaudvar felé fordult, szeme a siető embereket pásztázta, majd visszanézett Aisára, akinek a tekintete nem hagyta el a célpontját, Mex szemeit. Ugyanolyan komoly volt, mint eddig.

-       Mit kell tennem? – kérdezte. Nem adta jelét semmiféle győzelmi mámornak, hogy az első csatát megnyerte. Magabiztosság volt a hangjában és tisztelet. Ez a tisztelet meglepte Mexet. Az emberek általában imádták, ha egy kicsit is, de a másik fölé kerekedhetnek. Ez a lány felől jövő tisztelet őszintén meglepő volt.

-       Mex, mutatok neked valakit. Csak úgy találomra. Fogalmazd, mit látsz, ha ránézel!

-       Ennyi?

-       Igen, most csak ennyi – mosolyodott el Aisa.

A lány körülnézett.

-       A sorban áll egy középkorú nő. Nehezen jár, kezében szatyrok, és egy kis kerekes szatyrot is húz maga után. Te kit látsz?

Fotó forrása: Töttös Márk

-       Egy vén szatyrot - szaladt ki Mex száján. Kicsit el is röhögte magát.

-       Ennyi?

-       Ha egy ilyen embert látok, mindig arra gondolok, hogy mennyire nyomorúságos dolog megöregedni – tette hozzá a fiú őszintén.

Aisa halványan elmosolyodott.

-       Rendben. Az a nő egy igazi Szívdobbantó, a legjobb, akit ismerek, Szilvia. Nagyon melléfogtál. Látom, szereted leegyszerűsíteni a világot.

-       Nem sok tisztánlátás maradt a tarsolyodban. Rengeteg munka vár ránk. Jól eltompítottad az ösztöneidet és a megfigyelőképességedet azzal a sok cuccal, amit beszedtél, meg azzal a sok baromsággal, amit a monitorokról rád öntöttek. Amíg újra találkozunk, figyeld az embereket és nevezd meg, csak magadnak, hogy mit érzel a közelükben.– felelte Aisa.

-       Ez talán menni fog. – viccelődött a fiú.

-       És még valami. Az álmok segítenek dönteni. Csak figyeld őket! Most hogy nem szedsz Yzefront, egyszerűbb lesz. Figyeld az álmaidat! Újholdra tudni fogod, mit kell tenned.

9. Maradj kíváncsi és túlélsz!

Mex nem tudta, mit is válaszoljon. Megdöbbent, az tény. Nem erre a lányra számított. Furcsa egy csaj ez – gondolta, de nem akarta megkönnyíteni Aisa dolgát. Kínlódjon csak ő is, végül is ha valaki itt önakaratán kívül lett része ennek a baromságnak, az Mex és nem ez a fura kiscsaj.

Fotó forrása: Sarkadi-Szabó Emese

Aisa sokáig nem szólalt meg. Mex sem erőltette a beszélgetést. Az utcasarok, ahol a lány játszott, úgy húszpercnyi sétára volt a pályaudvartól. Aisa nem beszélt, a fiú számára mégis egyértelmű volt, hogy merre tartanak. Némán, de összehangoltan haladtak a vonatok felé. Amikor odaértek, Aisa keresett egy napos padot és leült. Mex mellé telepedett, és felhúzta a kapucniját. „Na lássuk, milyen egy rém ciki dumálás a semmiről.” - gondolta és flegmán a vonatokat borító monitoróriásokról a lányra nézett. Aisa egyáltalán nem tűnt úgy, mint aki zavarban van. Most teljesen katonás volt, mintha valami parancsot teljesítene, nem vette magára Mex nemtörődömségét.

-        Ma semmi más dolgod nem lesz, mint egy embert alaposan megnézni és elmondani, hogy mit látsz - mondta Aisa komolyan. – Szeretném tudni, pontosan honnan is kell kezdenünk.

-       Ez komoly?  - kérdezte Mex gúnyosan. – Ezért kár volt ez az egész felhajtás.

-       Igen, komoly – szögezte le Aisa és Mex beszólását egyszerűen elengedte a füle mellett.

Mex flegmán felnevetett és hátradőlt.

-       Hát, kislány, ennél azért már biztosan volt érdekesebb munkád is… - mondta szinte csak magának és kinyújtózott.

-       Rendben, akkor viszont szedd össze magad! Nem vagyunk haverok, nem is leszünk. Alfonz kiváló emberismerő és különleges tehetségű Szívdobbantó. Ha ő valamiért lát benned fantáziát, akkor én azt tiszteletben tartom. Nem tudom, mi oka lehetett, hogy egy ilyen beképzelt, flegma kölyköt megmentett, de rendben. Reméljük, nem most hozta meg élete első rossz döntését. Csak a te időd véges. Én – hangja csípett és kivárt - ráérek.

-       Hogy érted, hogy véges az időm? – förmedt rá Mex.

-       Úgy, ahogy mondom. Ha nem leszel képes hallatni a hangodat, a Hüllő, a következő telihold idején újra szólítani fog, de akkor már nem lesz miről tárgyalni. Az utolsó dobbanás egyszer, egyetlen egyszer téma. Arról lecsúsztál. Már nem akar semmit tőled, nem ad semmit cserébe, csak el fog pusztítani. Ha kicsit is kegyes hozzád, akkor álmodban teszi. Felvetted a gyűrűt, ezzel csupán egy kis időt nyertél. Ha nem működsz velem együtt, csak egy szánalmas préda leszel, akiről már akkor megfeledkezik, amikor beszippantja. A gyűrű az ujjadon egy esély, amit kaptál, de senkit nem lehet megmenteni akarata ellenére. Alfonz a legtöbbet adta, amit adhatott: egy lehetőséget és egy kis időt, hogy a kezedbe vehesd az életed. Most két világ közt vagy. A Hüllő nem bánthatott akkor és ott. Ennyi.

-       Teszek magasról az egészre – válaszolta Mex flegmán-

-       A nem döntés is döntés. 

Mex nem válaszolt. Farkasszemet nézett a lánnyal. Hosszan nézték egymást, mint a támadásra készülő vadállatok.

-       A végzeted mindig csak előre visz. Sosem visszafelé Mex. Vagy küzdesz, vagy elbuksz, de nincs ácsorgás. Az élet nem tűri a pocsolyát. Nem látom benned azt, amit Alfonz, de remélem, hogy akarsz  küzdeni. Mindenki képes küzdeni, de nem mindenki akar. A kérdés csak annyi, hogy akarsz-e. Nekem az a dolgom, hogy melletted legyek, neked az, hogy dönts.

-       Ugyan már!- nevetett fel Mex. – Sosem volt lehetőségem dönteni!

-       Most van – jelentette ki a lány.

-       Oké, tegyük fel, hogy beveszem ezt a marhaságot az újholdról, meg a lejáró időmről. Mi a másik lehetőség? Mi van, ha élni akarok?  – kérdezte a fiú.

-       Rendben – mondta Aisa hangjában némi megkönnyebbüléssel.

-       Ne örülj, csak kíváncsi vagyok.

-       Ha a következő teliholdig képes vagy megtalálni a módját annak, hogy elmond a történetedet, akkor megmenekülsz. Ha akár egyetlen emberi szív is megdobban a történeted hallatán, élsz tovább.

Aisa

Mindenki képes megküzdeni az életéért, de nem mindenki akar. 

Fotó forrása: Sarkadi-Szabó Emese